• -30%
Katz Á. László, Én legyőztem Hitlert

Katz Á. László, Én legyőztem Hitlert

Készleten: 12 darab

Státusz: Raktáron

Kedvezményes ár:

1 540 Ft
30% % kedvezmény
2 200 Ft
2-7 nap

Katz Áron László erdélyi magyar zsidó család kilencedik, legkisebb gyermekeként 1926-ban született. Mint a népmesékben, az életben is a legkisebb lett a győztes: sikerült túlélnie a zsidóüldözés minden fajtáját, a munkaszolgálatot, a koncentrációs tábort, felgyógyult az ott szerzett betegségeiből és sebesüléséből. 1946-ban, amikor megbizonyosodott róla, hogy szüleit, testvéreit, rokonait elpusztították Auschwitzban, úgy döntött, Palesztinában telepedik le, részt akar venni a zsidóság új hazája, Izrael állam létrehozásában és felépítésében. 85. születésnapján elhatározta, utódai és az utókor számára elmondja élete tragikus eseményekkel, felejthetetlen élményekkel és vidám anekdotákkal tarkított történetét. Egy sikertörténetet, mert – mint vallja – ő legyőzte Hitlert, életben maradt, és megvalósította álmait. Ma is Izraelben él, népes, szerető családja körében. Amit elért, állhatatosságának, merészségének, szerencséjének, szorgalmának tulajdonítja, szülei tanításának, példájának és síron túli szeretetének köszönhetően.

 

magyar zsidó család kilencedik,
legkisebb gyermekeként
1926-ban született.
Mint a népmesékben,
az életben is a legkisebb lett
a gyõztes: sikerült túlélnie
a zsidóüldözés minden fajtáját,
a munkaszolgálatot,
a koncentrációs tábort,
felgyógyult az ott szerzett
betegségeibõl és sebesülésébõl.
  • Kiadás éve: 2012
  • Terjedelem:   156 oldal + 8 oldal képmelléklet
  • Kötés: papírtábla
  • Fomátum: A/5

ISBN 978-963-506-872-2