• -30%
Veres András, Kosztolányi Ady-komplexuma. Filológiai regény

Veres András, Kosztolányi Ady-komplexuma. Filológiai regény

Készleten: 3 darab

Státusz: Utolsó tételek a raktáron

Kedvezményes ár:

2 133 Ft
30% % kedvezmény
3 048 Ft
2-7 nap

való küzdelem, s Az írástudatlanok árulása. Különvélemény Ady Endréről című, 1929-ben publikált vitairatában, illetve pamfletjében csak azt foglalta össze, amit mindig is gondolt Adyról. Le akarta taszítani költőtársát arról a magaslatról, ahová a kultusz röpítette, s elégtételt próbált venni a sérelemért, amelyet pályája elején elszenvedett tőle. Nem kevesebb, mint nyolc cikke előzte meg írását, amelyekben eltérően értékelte költőtársát. Nincs okunk feltételezni, hogy kizárólag 1929-ben mondta volna el igazi véleményét. Miért ne változtathatta volna meg álláspontját, egyszer-másszor visszatérve korábbi elképzeléseihez?

A magyar irodalmi élet egyik máig eleven botrányáról van szó e kötetben, amelyről már rengeteget írtak, sok indulattal, de kevés tárgyismerettel.

A kötetben a szerző gondosan körüljárja a témát: Kosztolányi Dezső viszonyát Adyhoz, pontosabban ahhoz, amit Ady jelentett, különösen amikor széles körű kultusz támadt körülötte (főleg a halála után) – ebben a magyar irodalmi közízlés súlyos elferdülését látta. Nem csupán személyes ellenszenvről, versengésről vagy költészetfelfogásuk, művészi világképük ütközéséről volt szó. Kosztolányi számára ugyanis 1906-ban és 1929-ben egyaránt a magyar költészet jövője volt a tét. De a két időpontban igen eltérő módon élte meg a helyzetet és az érvei is nagyon különböztek. A „komplexum” szóval a szerző  éppen Kosztolányi Adyhoz való viszonyulásának folyamatos átalakulását, sokszínűségét és bonyolultságát hangsúlyozza.

 

 

  • Kiadás éve: 2012
  • Terjedelem:  386 oldal
  • Kötés: kartonált füllel
  • Formátum: B/5
  • ISBN 978-963-506-879-1