• -30%
Suhai Pál szerk., Tollal és kézzel

Suhai Pál szerk., Tollal és kézzel

Készleten: 29 darab

Státusz: Raktáron

Kedvezményes ár:

3 200 Ft
30% % kedvezmény
4 571 Ft
2-7 nap

Zrínyi Miklós költői és prózai művei

Zrínyi Miklós műveit tartja kézben az olvasó. Olyan kiadványt, mely e hatalmas életmű különféle zugaiba világító válogatással hosszú évek óta először foglalja egyetlen kötetbe a költő-politikus szellemi hagyatékát, ennek jelentős részét. A Syrena-kötetet és a költői életművet teljes terjedelmében közli, méghozzá Négyesy László több mint egy évszázadig minta értékűnek számító kiadása helyébe új, napjaink nyelvhasználatának jobban megfelelő szövegközlést állítva. Zrínyi verseskötetének kompozíciójáról az utóbbi időben élénk eszmecsere bontakozott ki, melynek eredménye: egy költői nagykoncepció láthatóvá válása a róla alkotott értelmezői változatokban. Erről is benyomást szerezhet e sorok olvasója, ráadásul úgy, hogy e könyv a mintaképeknek a régi irodalomban, így a Zrínyi-oeuvre létrejöttében is áldásos szerepét szintén érzékelhetővé kívánja tenni. Végül, a szövegeket értelmező lábjegyzeteken túl, két nagyobb tanulmányfejezet is igyekszik az olvasót Zrínyi írásművészetének titkaiba beavatni.

Könyvemet a Zrínyi iránt érdeklődők legszélesebb körének szánom, külön is a tanárok és a tanulóifjúság számára. A Zrínyi-kutatóknak eme cél elérésére tett igyekezetem hozadékát, ennek is leginkább a költői életmű új szövegközlésében mutatkozó hasznát ajánlom szíves figyelmébe.

 

  • Kiadás éve: 2020
  • Terjedelem: 680 oldal, kb. 100 színes és fekete-fehér kép
  • Kötés: papírtábla 
  • Formátum: B/5
  • ISBN 978-963-456-078-4